Koronavírus vs 3D nyomtatás

Két hete vagyok itthon a koronavírus-járvány miatt. Naivan azt gondoltam, hogy pár nap alatt kialakul a rutinunk a HomeOffice-hoz, majd introvertált személyiségemnél fogva, könnyedén fordítom a hirtelen jött szabadidőt, a hobbijaim folytatására. Rengeteg cikket terveztem írni erre a blogra, de még egy újabb Prusa Mk3 variáns építése is reális közelségbe került.

Végül nem így alakult, szerencsére kiderült, hogy a járvánnyal szemben nem csak passzív otthonmaradással tudok “küzdeni”, hanem aktívan is tudok egy picikét segíteni a frontvonalban, ténylegesen fertőzésveszélyben másoknak segítő egészségügyi dolgozóknak, szociális munkásoknak.

Még nem látom, hogy mindez hová fut ki, de arra gondoltam, nem várom ki a végét, hanem egy-egy cikkben leírom, hogy éppen mit csinálunk.  

Pandémia és Facebook

Ahogy bulvárosan szokták megfogalmazni, felrobbant az internet, ahogy elkezdtük felfogni a járvány jelentőségét. Az üzenőfalamon többségében 3D nyomtatással kapcsolatos bejegyzések látszódnak, de ezek között is egyre több maszk jelent meg. Szép lassan minden, ami nem a vírussal kapcsolatos, elveszett a zajban.

Elsőre a 3D nyomtatható maszkokat a fidget spinner-el tette egy kategóriába a tudattalanom, valahogy az nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy magamnak nyomtassak ilyesmit.

Majd belebotlottam a 3D nyomtatás a koronavírus ellen! csoportba, ami abból a célból szerveződött, hogy azok számára nyomtassunk védőfelszerelést, akinek feltétlen szükségük van rá, de egyelőre nem kaptak még. Ez már érdekesnek tűnt!

Meglepett, hogy orvosok és ápolónők is nagy számban csatlakoznak a csoporthoz, azért, hogy jelezzék mennyire sürgősen szükségük van a felszerelésre. Talán erre jó a Facebook elsősorban. Minden nagyon sekélyes és felszínes rajta, de cserébe rettentő gyors. Rövid időn belül 1.500 tagja lett a csoportnak, akik egy része tényleg segítségre szorul, a másik része pedig tényleg segíteni akar.

3D nyomtatással a koronavírus ellen

Van egy kevés rálátásom a szociális szférára, a hajléktalan ellátásra, ezért tudom, hogy ha még kórházakban sincs elég felszerelés, akkor a hajléktalanszállókon még nagyon sokáig nem is lesz, mert valahogy ők mindig hátrébb sorolódnak, pedig ugyanolyan fontos és jelenpillanatban éppen olyan veszélyes munkát végeznek. Főleg az motivált, hogy nekik segíteni tudjak, mert róluk valahogy mindig megfeledkezünk.

Maszk nyomtatás 3D nyomtatóval?

Na, de lehet-e értelmes maszkot nyomtatni 3D nyomtatóval? Szkeptikusan vagyok ezzel kapcsolatban. Viszont úgy voltam vele, hogy segítek tíz darab kinyomtatásában, hogy tesztelni tudják érdemes-e ezzel foglalkozni. Ez a modell lett a kísérleti alany: https://www.thingiverse.com/thing:4225667

Covid-19 3d printable mask

A következő kérdések merülnek fel bennem:

  • Ér egyáltalán valamit? Amennyire felfogtam, ha jól zár az arc körül és normális szűrő kerül bele, akkor a semminél biztosan sokkal jobb. És most még sokaknak semmilyen maszkjuk sincsen.
  • Mitől zár jól? Erre van egy jópofa megoldás, ugyanis a 3D nyomtatás egyik hátrányosabb tulajdonsága, most jól kihasználható: Viszonylag alacsony hőmérsékleten is meglágyul az anyag, így a maszkot forróvízbe tartva könnyen lehet alakítani, így egyénre alakítható a forma. Kipróbáltuk, meglepően jól működik!
  • Alkalmas a 3D nyomtatás ennyire higiéniailag kritikus eszköz gyártására? Hát, erről megoszlanak a vélemények. Az biztos, hogy gyakran kell fertőtleníteni, nem szabad másnak átadni. A szűrőbetétet pár óránként cserélni kell. Ez a konkrét modell ráadásul csak egy szűrőt tartalmaz és azon történik a kilégzés is, így a szűrő összegyűjti a kimenő párát. Hamarabb kell cserélni, mint hogy nedvesség visszafolyjon a szűrőből, gyakorlatilag a száj irányába. Macerás.
  • Mennyire kényelmes? Nem hordtam hosszabb ideig, hogy kipróbáljam, de nem tűnik túl kényelmesnek. Valami puhább keret kellene hozzá, vagy felxibilis anyagból kellene lennie az arccal érintkező felületnek. De azt sokkal tovább tart nyomtatni, de éppen a nyomtatási idő a legszűkebb keresztmetszet. Sok itt a de.
  • Mennyi a költsége? Ez a legnagyobb aggályom. Ezt a modellt 4-5 óra alatt tudja egy hobbi 3D nyomtató kinyomtatni. Millió számra van szükség maszkokra. Az oké, hogy ennek cserélhető a szűrője, tehát sok eldobható maszkkal felér, de így is, nem tudom összemérni azzal, hogy közben millió darabokat próbál az ország vásárolni Kínából.

Gondolom ezek az aggályok merültek fel a csoport többi tagjában is, így félretettük ezt a maszk ügyet. Lehet, hogy lesz folytatása, ha valami profibb modellt, orvosokkal tesztelve értelmesnek találnak a csoport vezetői. Ha így lesz, arról mindenképpen írok majd egy újabb cikket.

Fűnyírós álarc

Persze én is rákattintottam minden érdekesnek tűnő 3D nyomtatható védőeszközre, így sokakkal párhuzamosan elkezdtem kísérletezni a Prusa által tervezett védőálarccal:

A csoport is ráfordult erre, gyűltek az adományok, amit plexihez való alapanyagra fordítottak a szervezők és a lézervágáshoz is jelentkezett kivitelező.

Örültem, hogy ebbe az irányba mentünk, mert a maszk számunkra nehezebben kivitelezhető, közben pedig azt gondolom, hogy azt hamarabb oldja meg az ország, viszont ezekre az álarcokra kevesebben koncentrálnak még. Pedig ez is nagyon fontos lenne.

Maga a Prusa modell viszont nem az igazi. Két változata van, az R1 formája elég kényelmetlen, nagyjából másfél óra alatt nyomtatható. Az RC2-es már sokkal masszívabb, kényelmesebb, de ahhoz meg három órára is szükség van példányonként.

Nézegettem megoldást arra, hogy A4-es méretű fóliát lehetne-e használni, mert gyorsan nagy mennyiségben beszerezhető lenne, de most már látom, hogy kicsi lenne, nem véd eléggé oldalsó irányból.

Pár nappal később a csoport szervezői közzétettek egy magyar fejlesztésű modellt, ami meglepően jól sikerült. Nem tudom még, hogy pontosan kik tervezték (majd frissítem a cikket, ha kiderül számomra), de amit ki lehet hozni egy ilyen egyszerű szerkezetből, azt megtették. És ami még szintén nagyon fontos, pár napig valós környezetben orvosokkal teszteltették is.

Cura

Nagyjából egy óra alatt lehet kinyomtatni jó minőségben, extra nagy nozzle esetén akár 40 percig is fel lehet pörgetni állítólag. Olyan a forma, hogy nincsenek “nehéz” részek rajta, könnyű nyomtatni. Nagyon bölcsen a kiálló részek már az első rétegen is megjelennek, így nincs szükség külön gondoskodni a tapadásról, mert ezek a fülek, pöckök megtartják a tárgyat masszívan. Ez azért nagyon fontos, mert így sokkal kevesebb utómunkára van szükség.

Nagyon megtetszett ez az irány, így bevállaltam száz darab kinyomtatását. Két HyperCube és két Prusa Mk3 nyomtatott négy napig reggeltől éjfélig. Mivel társasházban lakom, így éjszaka nem akartam zavarni a szomszédokat.

Ma délelőtt tudtam átadni ezt a csinos kis dobozt:

Covid shield

Tetszik a szervezők hozzáállása, ugyanis összeszerelve, fertőtlenítve és használati utasítással ellátva fogják kiszállítani az intézményeknek. Ja, igen. Csak “gatyagumit” – ha jól tudom – 10 kilométert vásároltak, amit egy varroda darabol fel, hogy még ez a része is profin legyen megoldva.

Kaptam egy plexit, hogy ki tudjam próbálni, mit is gyártok valójában. Nem értek hozzá, de nekem elég praktikusnak tűnik. Tényleg három oldalról is véd, kényelmes, elég távol van ahhoz az arctól, hogy ne legyen zavaró:

Covid maszk

Az STL fájlt direkt nem linkelem meg. Érdemes a Facebook csoport közlemény rovatában tájékozódni és mindig a legfrissebb instrukciókat követni: https://www.facebook.com/groups/642708456522842/announcements/

Merre tovább?

Azt gondolom, hogy a 3D nyomtatás nem a legjobb módszer a nagy mennyiségű sorozatgyártásra, így lehet, hogy rövid időn belül átveszi más technológia a szerepünket. Ha így lesz, akkor annak örülni fogok, mert itt most nem a nyomtatás a lényeg, hanem hogy gyorsan minél több eszköz készüljön.

Ebben az esetben sem fognak pihenni a nyomtatók, álarcok helyett majd valami komplexebb feladattal kísérletezhetünk. Mindenképpen beszámolok majd a folytatásról is.


Mobilizálható termelői erőforrás az otthonokban

Számomra az eddigieknek nagy tanulsága, hogy a 3D nyomtatás rettentő gyorsan bevethető technológia. Addig, amíg mások még csak kísérleteznek a nagyobb mennyiség gyártásával, mi már ténylegesen termelni tudtunk és ha nem is eget rázó az a néhány száz, vagy egy-két ezer álarc, amit legyártottunk, de ezek már most használhatóak, ami nagyon fontos.

És még egy érdekes dolog: az is kiderült, hogy a sok hobbistánál lévő 3D nyomtató, egy olyan erőforrás, amit mobilizálni lehet. Biztosan senki nem azért vásárolta a nyomtatóját, hogy az egészségügyet támogassa vele. Bármi is volt az oka, most mégis erre is használható egy hétköznapi hobbi 3D nyomtató.

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük