Többszínű 3D nyomtatás kreativitással

A legegyszerűbb 3D nyomtatóval is készíthetünk úgy többszínű tárgyakat, hogy mi magunk cseréljük ki a filamentet nyomtatás közben. Természetesen ilyen módon korlátozottak a lehetőségeink, de némi kreativitással izgalmas végeredményt tudunk elérni. Erre is mutatok példát a cikk második részében, de előbb egy ravaszabb eljárást ismertetek. Igaz, hogy csak az első rétegen, de ezzel egy rétegen belül használható több szín. Haladóknak akármennyi. 🙂

HyperCube

Többszínű nyomtatás Z-Hop segítségével

Az az ötlet, hogy ha egymás után nyomtatunk ugyanarra a területre, és a Z-Hop értékét magasabbra állítjuk, mint a már kinyomtatott elemek, akkor a fej át fogja ugrani a korábbi nyomtatás eredményét. Nem akad bele, nem rontja el.

Kipróbáltam és a merész elmélet a gyakorlatban is jól működik. Minták, de tipikusan feliratok, emblémák megjelenítésére lehet használni. Elsőként azt próbáltam ki, hogy egy HyperCube tálca front elemére eltérő színnel nyomtattam a retró feliratot és díszítést.

TinkerCad segítségével készítettem el a modellt úgy, hogy a felírat és a díszítő csík negatív elemként középre legyen pozícionálva az alaphoz képest. A negatív elemet 0,4mm magasra készítettem. Ezek után külön STL fáljként mentettem az alapot és a feliratot is. (A cikk végén a forrásoknál link is van hozzá.)

Tinkercad

Két STL fájlt egyszerűen csak kinyomtattam egymás után úgy, hogy előbb a feliratot szürkével, majd fehérrel rányomtattam a testet. A Z-Hop magasságát 0,6mm-re állítottam, így a 0,4mm magas első nyomtatást szépen átugrálta a másodig menetben.

Így nézett ki, amikor kezdődött a második menet a fehér színnel:

3d nyomtatás

Nyomtatás közben még nem voltam benne biztos, hogy szuper lesz, de ahogy egymásra kerültek a rétegek, szépen összeforrt minden a helyére. Pontosan illeszkednek egymáshoz a nyomatok a végeredményen. Érdes tálcát használtam, ami homogénebbé teszi a felültet. Még a nagyított kép is egészen vállalható, a H betű nagyjából 14mm magas, az y hurkában a fehér pötty talán nincs egy milliméter hosszú, de egyértelműen látszódik, hogy van ott fehér anyag.

color Z-Hop

PrusaSlicer-ben nem is vacakoltam finomításokkal, csak bekapcsolva hagytam az elefánttalp kompenzációt. Cura-ban lehet picit játszani kell a HorizontalExpansion beállítással, hogy a negatív és pozitív részek szépen összepasszoljanak.

Az első nyomtatásnál természetesen nem használtam skirt-öt, bár le lehetett volna szedni a két nyomtatás között. De azért jobb nem piszkálni a tálcát a mutatvány közepén.

Azért passzolnak szépen egymásra különösebb erőfeszítés nélkül, mert a szeletelő program középre igazítja az objektumokat és én is úgy készítettem a modelleket, hogy egymáshoz képest középre legyenek igazítva. Természetesen lehet sportolni azzal, hogy a szeletelőben mozgatjuk őket, ha szükséges. Ami még itt fontos lehet, hogy Home-nak pontosnak kell lenni a nyomtatón, hiszen különben elcsúszik a két nyomtatás egymáshoz képest. De valószínű ez nem okoz gondot.

két színű nyomtatás

Picit kísérleteztem még a Prusa nyomtatók díszítésén is. Az látszódik a képen, hogy a sötétebb szín könnyen összepiszkolja a világosabbat. Ezért könnyebb szép eredményt elérni, ha előbb a világos színt nyomtatjuk, például azt a T betűt. A medvének a fekete színe bekoszolhatta a nozzle-t, ezért lettek fekete szöszök a bézs felületen.

Hasonlóan figyelni kell a filament cserénél arra, hogy a sötétebb szín után nyomjunk át annyi anyagot a világosabb színből, amennyi biztosan kipucolja az előző anyagot, hogy ne módosítsa a világosabb árnyalatát.

Kísérletezni kell, de a sikerélmény garantált! 🙂

Többszínű nyomtatás filament cserével

A klasszikusabb megoldás pedig az, hogy egy-egy réteget más színnel nyomtatunk ki. Itt is lehet szép mintákat, feliratokat készíteni úgy, hogy egyszerűen az első pár rétegen a minta hiányzik. Attól a rétegtől kezdve pedig, ahol már nincs a negatív minta, ha egy másik színt használunk, akkor az eredmény valami ilyesmi lesz:

Prusa klón

A módszernek pici esztétikai hátránya, hogy mivel az egész réteg más színű, így oldalt is látszódni fog a váltás. De például a Prusa LCD kijelzőnek még előnyére is válik az a szép fekete keret, ami tulajdonképpen a módszerből adódik.

Ilyenkor a másik szín mélyebben van, de ez tulajdonképpen előny is lehet. Például ezek a méhsejt mintázatok élőben különösen jól mutatnak amiatt, hogy kidomborodnak a felületből. Ezt a fénykép sajnos nem adja vissza.

Prusa Mk3 Bear LCD

Egy unalmas nagy fekete dobozt is könnyen feldobhatunk azzal, ha az egyik oldalát, ami nyomtatásnál alul van, néhány rétegben más színnel nyomtatjuk. A doboz hátulján látható Bear embléma viszont külön lett nyomtatva és csak oda van pattintva egy kis pöcök segítségével. De ez is azért néz ki ilyen izgalmasnak, mert itt is az a trükk, hogy lukas, tehát a rajzon belül látjuk a mögötte lévő fekete színt.

Prusa Mk3 Bear Einsy

A v-slot profilt lezáró elem azonos a fenti Z-Hop teszttel, de itt a képen egyszerű cserével van kinyomtatva. Látszódik is, hogy a fekete minta csíkos, hiszen az ott valójában egy áthidalás, nincs támasztéka nyomtatás közben. Nem tudom eldönteni ebben az esetben, hogy melyik eljárás a szebb, mert itt is jópofa, hogy a tappancsok kidomborodnak picit.

Szeletelő program és nyomtató firmware kérdése, hogy pontosan hogyan vesszük rá a nyomtatót arra, hogy az adott rétegnél szóljon a filament csere miatt. Ezt most nem járom körbe, inkább csak kedvcsinálóként akartam megmutatni mennyire vagányan is kinézhetnek ezek az alkatrészek, ha kicsit variáljuk a színeket. Ráadásul semmilyen spéci hardvert nem igényel mindez, csak kreativitást.


Források:

Subscribe
Visszajelzés
guest

6 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csobolyó-Programozó János
Csobolyó-Programozó János
3 éve

jö ötlet.
Nagyron kreativ vagy!
Csobolyó-Programozó János

Szabolcs
Szabolcs
3 éve

Huha!
Nagyon szuper!
Én is kipróbáltam és tényleg működik!
Igaz korántsem lett olyan szuper, mert egy kulcstartót akartam. Betűket szépen kihúzgáltam, 0,5 mm-re, kékkel kinyomtattam. Filament csere, fehér PLA-be, jöhet a következő fázis!
szuper, kinyomtatta, ahogy Te is leírtad. viszont most az a legnagyobb problémám, hogy a kék széle összemosódik a fehérrel. 🙁
Az elgondolásod fantasztikus és működik! 🙂
Gratulálok!

Dawe
Dawe
3 éve

Esetleg a hasznalt filamentekrol lehet valami informaciot kapni? Szin, gyarto, anyag?
Valaszod elore is koszonom. 🙂

6
0
Mit gondolsz erről? Kérlek szólj hozzá Te is!x