Voron0 alkatrészek nyomtatása

Voron0 nyomtatott alkatrészei

Print It Forward (PiF)

Egy Voron nyomtató alkatrészeit ABS-ből vagy ASA-ból „kell” kinyomtatni, hiszen így lesz alkalmas maga is, ABS nyomtatására. Azok számára, akiknek nincs lehetőségük megfelelő minőségben kinyomtatni az elemek, a VoronDesign közössége elindította a Print It Forward programot.

Önköltségi áron megrendelhetőek a funkcionális alkatrészek, amik szükségesek ahhoz, hogy működőképes legyen a nyomtató. A szoknyákat, fogantyúkat, ilyesmiket nem tartalmazza a készlet, hiszen ezeket már az összeállított nyomtatóval el lehet készíteni.

Jelentkezési sorrendben teljesítik a rendeléseket, jelenleg 38-an várakoznak és havonta 22 megrendelés teljesül. Az ár fix, Voron0 esetében 50 euró + szállítási költség, a tető elem pedig 20 euró.

Készítőnek is lehet jelentkezni, instrukciókat is adnak a kivitelezéshez, és a nyomtatás minőségét is ellenőrzik az első alkalommal.

ABS/ASA nyomtatás

Klassz dolog ez a PiF, de Zero esetében azt gondolom, hogy nem lehetetlen vállalkozás bármilyen nyomtatóval legyártani az elemeket. Nincs túl sok alkatrésze a nyomtatónak, és ezek nem is túl nagy méretűek. Én például csak azokat nyomtattam ASA-ból, amik a dobozon belül találhatók, a tető elemet és a panelek külső rögzítőit már PETG-ből készítettem.

Az ABS nyomtatás sikerének titka a zárt nyomtatási tér. Nekem nem volt nehéz dolgom, hiszen egy szekrénybe építettem be a HyperCube nyomtatókat. Ideiglenesen viszont sokkal egyszerűbb megoldásokat is választhatsz, ebben a cikkben több lehetőséget ismertetnek. Nem gáz az sem, ha csak egy kartondobozzal takarod le a nyomtatót, csak ne hagyd így felügyelet nélkül!

ABS nyomtatása

Szeletelő beállítások

A modellek 0,2mm rétegvastagsághoz és 0,4mm-es nozzle átmérőhöz lettek tervezve. Négy réteg falvastagságot és minimum öt alsó és felső réteget ajánlanak a nyomtatáshoz. Infill-re minimum 40%-ot mondanak, de bevallom én nem szoktam ilyen magas értéket beállítani. Szerintem az infill-től nem lesz erősebb a tárgy, több értelme van a falak vastagságát növelni. Szerintem.

A hűtést mindenképpen kapcsold ki! Ha így is előfordul vetemedés és nem marad lent a tárgy széle a tálcán, akkor megpróbálhatod a Brim használatát. Ha ez is kevés, akkor próbálkozhatsz azzal is, hogy a tárggyal együtt nyomtatsz egy huzat elleni védő falat. Ezt Cura-ban az Experimental Enable Draft Shield funkcióval kapcsolhatod be.

Cura Draft Shield

Hőmérséklet beállítás

ABS és ASA nyomtatása közben egészségre káros anyagok kerülnek a levegőbe! Ha lakásban nyomtatsz, akkor mindenképpen szellőztess közben és lehetőleg nyomtatás alatt ne maradj végig egy szobában a nyomtatóval. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy a káros anyagok mennyisége a hőmérséklet emelkedésével szintén növekszik. Ezt érezni is lehet, magasabb hőmérsékleten kimondottan kellemetlen szagot áraszt az ABS, de a hőmérséklet csökkentésével ez akár meg is szűnhet. Ezért nyomtass olyan alacsony hőmérsékleten, ami még éppen megfelelő minőséget biztosít!

Sajnos nem triviális a helyzet, ugyanis a túl alacsony hőmérséklet gyengíti a rétegek összetapadását. Ez ASA esetében kimondottan jellemző, előfordulhat, hogy látványra jól sikerültnek tűnik az eredmény, de könnyen eltörhető a tárgy. Ezért a két szempontot figyelembe véve kell kikísérletezni azt a legalacsonyabb HotEnd hőmérsékletet, amin megfelelő az eredmény szilárdsága. Készíts próbanyomtatásokat és kritikusan vizsgáld meg az eredményt, próbáld eltörni a rétegek mentén!

Ha emeled a tálca hőmérsékletét, akkor javíthatod a tapadást, de ha túl magas a hőmérséklet, akkor „elfolynak” az alsó rétegek és az úgynevezett elefánt talp hiba jelentkezik. Tehát a HotEnd-hez hasonlóan a tálca esetében is azt a minimális hőmérsékletet válaszd, ami már megfelelő, tehát biztos a tapadás.

Filament

Elvileg az ASA kevésbé vetemedik mint az ABS, és mivel minden más tulajdonságában is megfelel a feladatra, ezért logikus lehet ezt választani. Viszont ABS-ből rengeteg spécibb változatot forgalmaznak, ezek legtöbbje éppen azt ígéri, hogy kevésbé kényesek a nyomtatás során, mint a „hagyományos” ABS. Érdemes kísérletezni különböző gyártók, különböző termékeivel. Én Devil Design ASA és ABS+ filamenteket használtam és ezek közül az ABS+ volt a könnyebben nyomtatható.

Modellek

A modelleket a GitHub-ról lehet letölteni:
github.com/VoronDesign/Voron-0/tree/master/VORON-0/STLs

A fájlnevekben szereplő [a] prefix jelzi a „színes” alkatrészeket, persze ehhez nem muszáj ragaszkodni.

Panelek

Vásárolhatunk készen ABS paneleket, de annyira kicsi a Voron0, hogy a panelek ráférnek például a Prusa Mk3 tálcájára, így ki tudjuk nyomtatni őket. Nem csak a spórolás miatt merülhet ez fel, praktikusabb, vagy esztétikusabb megoldásokat is választhatunk ilyen módon.

A panelek DXF vázlatai elérhetőek a GitHub-on. Be lehet őket importálni például Fusion 360-ba, így magunk is könnyen fejleszthetünk egyedi változatokat: github.com/VoronDesign/Voron-0/tree/master/VORON-0/DXFs

Deck panel

Alsó panelből ez a változat tetszik a legjobban: Deck_Panel_inserts_logo
Az alap modellben csak lukak vannak a rögzítési pontokon, így távtartók kellenek a vezérlőhöz és a tápegységhez, és átmenő csavarok is csúfítják a panelt felülről. Ez a változat insert nutok segítségével igényesebben oldja meg az elektronikák rögzítést alul. Felül pedig színes logót is tartalmaz, amit egy korábbi cikkben ismertett módon, a két színt egymás után nyomtatva tudunk elkészíteni.

A képen látható nyomtatás úgy készült, hogy a piros anyag a nyomtató színes alkatrészeivel megegyező ABS+, míg a fekete PETG. Szépen összeragadtak, nem látszik az eredményen a trükközés.

Voron logo

Egy hasonló változat VORON0 felirattal: Voron0_deck_panel_with_logo_and_VORON0

MidPanel

Készítettem egy hatszögekkel díszített MidPanelt, amit menet közbeni filament cserével látványos módon lehet kinyomtatni két színnel. A mintázat 2mm mély, így igazán háromdimenziós a végeredmény.

A MidPanel hátuljára kábelcsatornát is terveztem, így a vezetékek rendszerezésében is segít:
github.com/VoronDesign/VoronUsers/printer_mods/Zen3D/V0_MidPanel_HexPattern

További hasznos kiegészítők, módosítások:

Hasznos kiegészítés a motorok hátsó kamrájának és a meleg nyomtatási térnek az elválasztására szolgáló elem: Electronics-Bay-Seperator

Az ajtó sarkait és a fogantyút kétoldalú ragasztóval lehet felragasztani, de ez nem a legigényesebb megoldás. Ez a módosítás csavarok használatát teszi lehetővé: V0_Screw_Front_Hinge_Mod

Voron0 ajtó

Nem próbáltam ki, de ez egy jópofa nyomtatható energialánc: V0_beltchain

A lábak magassága talán túlzottan ki van számolva. Ez a hosszabb láb, kicsit több levegőt biztosít az elektronika számára: Voron0_ExtendedLegs

Készítettem egy fogantyút is Voron0-hoz: github.com/VoronDesign/VoronUsers/printer_mods/Zen3D/V0_Handle

Ha a kész nyomtató fix helyen lesz, akkor talán nincs sok jelentősége, de nekem szerelés közben is nagy segítségemre volt, mikor az elektronikák szereléséhez ide-oda forgattam, oldalára döntöttem a nyomtatót.


A következő Voron0 cikk már az összeszerelésről szól.

Subscribe
Visszajelzés
guest

6 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Passa
Passa
2 éve

Jó cikk, az ASA tényleg feltörekvőben van, és az ABS-nél jóval kevesebb káros anyagot bocsájt ki. Lehet hogy egy Zero-t csinálok a 2.4 előtt ezek után, grat a nyomtatóhoz pofás darab lett 😉

Neocortex
Neocortex
2 éve

Ez a mid panel zseniális, szerintem én is ezt fogom használni csak vörös feketében. Köszi.

Krisztin Tamás
Krisztin Tamás
11 hónapja

Halihó, nem igazán ide tartozik, de érdeklődni szeretnék SW alkatrész nyomtatásban tudnál segíteni?

6
0
Mit gondolsz erről? Kérlek szólj hozzá Te is!x